Két szóból áll „REI” jelentése isteni univerzális egyetemes,. A második szó „KI” jelentése energia. A teljes szó jelentése isteni univerzális energia. A REIKI való behangolás során kitisztul az energia test csattornája, amely a fejtető és a két kéz között húzódik, és amely valaha régen mindenkinek nyitja állt az energia számára. A REIKI energia egyfajta transzformáció eredménye, amely során az univerzum energiája átalakul.
REIKI energiával miközben kis része a kezelő energia testébe épül be, ezáltal segítve spirituális fejlődését és gyógyulását.
Éppen azért csak annak szabad másokat gyógyítani, aki maga nem beteg. Hiszen a REIKI intelligens Tulajdonságai miatt az energia nagy része a beteg kezelőt gyógyítja.
A REIKI kimondottan élő szervezet gyógyulását szolgálja éppen ezért ember állat, és növény gyógyítására alkalmazható a gyógyítás során a kezelő nem a saját bioenergiáját használja fel, hanem az univerzum energiáit így nem kell attól félnie, hogy lemerül ellenkezőleg maga is feltöltődik energiával. Attól sem kell félnie, hogy bármi kárt, okozhat, hiszen a REIKI intelligens, pontosan ott, fog hatni ahol szükséges.
REIKI az alábbiakra jó:
-fájdalom
-gyulladások, krónikus betegségek
-energetizálás ideg becsipődesek.
A kezelőknek diagnozist sem kell felalítania ennek ellenére felelősséggel, tartozunk a gyógyításért. Ha gyanítjuk, hogy a páciens betegsége orvosi beavatkozást igényel, mielőbb orvoshoz kell küldenünk. Elég sok területen alkalmazhatjuk a REIKIT.